HUN ENG
BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Nyitóoldal
Nyitóoldal Bemutatkozás Szakmai tevékenység Hírek Fotó- és videógaléria Kapcsolat A Kárpát-haza Őrei Rajz- és esszépályázat 2020
Nyitóoldal > Hírek > Kaposváron a Boldogasszony kiállítás

Kaposváron a Boldogasszony kiállítás

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony kiállítás ezúttal Kaposvárra érkezett, ahol május 28-áig tekinthető meg. A megnyitó rendezvényen beszédet mondott Lőrincz Sándor galériavezető, Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Dér Tamás, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke, valamint Tóth Norbert, a kiállítás kurátora, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója.

A kiállítás-sorozat 2015 óta eljutott Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Muravidék tájaira, valamint bemutatkozott Bécsben, Krakkóban és Częstochowában is. Idén az anyaország főegyházmegyéiben, illetve Rómában és Brüsszelben kerül kiállításra az ötvenöt kortárs magyar művész Mária-ábrázolását felvonultató tárlat.

Mária névváltozatai a legkülönfélébb módon tűnnek elénk az idők során – fejtette ki Lőrincz Sándor a kaposvári megnyitón, hozzátéve, hogy minderről a kiállításon bemutatott, legkülönfélébb stílusokban fogant kortárs alkotások is tanúskodnak. Elmondta továbbá, hogy Kaposváron a kiállító művészek közül kettőnek is volt már egyéni tárlata, illetve a városban áll Párkányi Raab Péter Trianon emlékműve is.

Vetési Bernadett beszédében kivételes szakrális alkalomnak nevezte a tárlatot, amely a Boldogságos Szűzanya hírét, nemzetünk múltját és a Szűzanya velünk való kapcsolatát hirdeti az egész Kárpát-medencében, sőt azon kívül is. Már Szent István is tudhatta, hogy Mária közvetíti legbiztosabban a magyarság Istenhez való viszonyulását, ezért választotta Magyarország védelmezőjének – hangsúlyozta a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Dér Tamás, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere szerint sok minden mulandó, a szakrális értékek, a Jóisten szeretete azonban nem tartozik ezek közé. Véleménye szerint a kiállítótér a Boldogasszony tárlatnak köszönhetően szakrális térré vált. Mária több mint ezer éve vigyázza országunkat, és óvja népünket a mai napig – szögezte le az alpolgármester.

Ma egy olyan ünnepnek lehetünk a részesei, amikor az egyház és a kormány mondanivalója ugyanaz, a szentistváni örökségre építve, nem csak egy büszke történelemi múltra tekinthetünk vissza, hanem egy reményteljes jövőt is építhetünk – fejtette ki Szász Jenő. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, hogy a kiállítás célja a Mária előtt való tisztelgés, valamint kapaszkodó nyújtása az egész magyarság számára.  

A tárlat azzal, hogy helyszíne a Somogy Megyei Kormányhivatal, evangelizációs küldetést is ellát, hiszen az egyház falain kívülre lép, ahol olyanok is megtekintik, akik templomba nem járnak – szögezte le Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke.  Amennyiben a szemlélők nem csak művészeti alkotásként tekintenek a művekre, hanem nyitott szívvel, Mária elvezeti őket Jézushoz – tette hozzá.

A kiállítás kurátora szerint az alkotók megteremtették a kapcsolat ég és föld, természet és Teremtő között, szakrális alkotást hozva létre, amely a világ rendezőelvét hordozza. Tóth Norbert kurátor véleménye szerint kultúrát létrehozni csak ezen a módon lehet.

Hírek
2020. április 1.
Segítsük kárpátaljai nemzettársainkat! - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felhívása

Tisztelt honfitársaink! 

Mindannyiunkat fenyeget a közeledő világjárvány.

Előzzük meg a bajt közösen!


2020. március 2.
Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói konferencia Nagyváradon

A Partiumi Keresztény Egyetem szervezésében 2020. február 27-28-án került megrendezésre A globális gazdasági fejlődési trendek és a turizmus helyi lehetőségei című Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia Nagyváradon, amelyen a Kárpát-medencei turizmusban tevékenykedő oktatók, kutatók és hallgatók vettek részt.


2020. február 17.
VII. Budapesti Székely Bál

Szombaton, február 15-én került sor a Pesti Vigadóban a VII. Budapesti Székely Bálra. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében megrendezett esemény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, díszvendége Varga Mihály pénzügyminiszter volt. A jótékonysági bál kedvezményezettjei  a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az oklándi unitárius közösség, a Kárpátaljai Református Egyházkerület, valamint a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség voltak.


összes hír >>

EFOP-1.12.1-17-2017-00003 - „Makroregionális kutatások a Kárpát-medencében a közösségfejlesztés és társadalmi felelősségvállalás megerősítése érdekében”

Kárpát-Haza Fejlesztési Hálózat
Kárpát-Haza Őrei
Kárpát-Haza Galéria
Nyitóoldal Kapcsolat
Bemutatkozás Adatvédelmi tájékoztató
Szakmai tevékenység Impresszum
Hírek Oldaltérkép
Fotógaléria